Különleges programjaink

Lelkigyakorlat Baráti Eszter nővérrel és Fodor Évával

A kapcsolatunk Istennel következtethető abból, hogy milyen kapcsolatunk van másokkal és önmagunkkal. Ezen gondolaton elindulva az imát középpontba helyezve töltöttük ezt a 3 napot közösen. Ismerkedtünk a mozgás fontosságával, és hogy egy mozdulat vagy érintés mennyire fontos a társas kapcsolatainkban. Volt lehetőség még csendben szemlélődni, a jelenlét imáját megismerni, vallásos táncokkal közösen imádkozni. Ezáltal olyan légkör alakult ki, ahol a közös szentmisén az atya a közösségünkben meglevő békét tapasztalhatta meg.  

Kurzus Beke Csillával


Beke Csilla vagyok, tanár, mentálhygiénés szakember, biblio-, és pszichodráma vezető, háromlányos anyuka. Jó pár éve vezetek önismereti csoportokat elsősorban nőknek, (lányoknak, asszonyoknak), hogy a saját női erejüket felismerve ki tudjanak bontakozni minél jobban mint NŐK, csupa nagybetűvel.

A Patrona kollégiumában ez a harmadik év, hogy női csoportot vezetek. Először a "bennünk élő istennők" (görög istennők - archetípusok) végiggondolásával vettük sorra a bennünk lakozó nő sok arcát, majd a pszichodráma eszköztárából válogattam, hogy mindezt a még mélyebben magunkévá tehessük.

Következő évben jöttek az "istenek" (szintén a görög mitológiából) és a férfi archetípusok nyomán vizsgálhattuk meg a hozzájuk kapcsolódó viszonyunkat, viszonyulásunkat, tapasztalatainkat és esetleges előítéleteinket. Ez a kialakuló párkapcsolatok témájában nagyon sok hasznos gondolattal és érzéssel szolgált a résztvevő csoporttagok számára.

Az idén olyan fontos témáknak eredtünk nyomába, mint "elengedés", "az én testem", és az "erotika"... ezúttal még inkább az aktív feldolgozás fázisát választottam módszer gyanánt. Ily módon egészen zsigeri szinten tudunk ezekkel a fontos kérdésekkel foglalkozni.

Igazán látom értelmét ennek a munkának, kísérletnek, folyamatnak, csoportnak, mert azt látom, hogy azáltal, hogy ezekről beszélünk, egymást meghallgatjuk, tabukat feszegetünk, komolyan játszunk és őszintén kimondunk (akár fájdalmas) felismeréseket is - egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy Nőként tudjunk megjelenni a nagybetűs Életben, hogy a bennünk szunnyadó női energiákat mozgósítsuk és mindenek javára fordítsuk. Tisztábban lássuk a környezetünkben élő nőket (és férfiakat) és így megtanuljuk elfogadni azt, amit néha sokszor nagyon nehéz elfogadni.

Beke Csilla

tanár, mentálhygiénés szakember, biblio-, és pszichodráma vezető

"egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy Nőként tudjunk megjelenni a nagybetűs Életben"

Csoportdinamika - Szászi Balázzsal és Szmejkál Szabolccsal 

3 nagyon fontos dolog a csoportdinamikában:

  1. Reflektáljunk arra, hogyan működik a csoport: vegyük észre azokat az erőket, amik hatnak a csoportunkban, függetlenül attól, hogy tudatosul ez, vagy sem. S ezáltal megtanulhatunk valamit általában is a csoportok működéséről.
  2. Megnézhessük, hol a helyünk (kinek-kinek) ebben a csoportban. Elégedettek vagyunk-e ezzel a hellyel? Hogyan alakíthatjuk azt?
  3. Tapasztalatot szerezni arról, mekkora lehetőség egy csoport arra, hogy visszajelzést kapjunk arról, hogyan is hatunk. Önismeret magas szinten.

A tanulás két szintje a tréningen:

  • Ki vagyok én a csoportban? Hogy látnak engem a többiek és hogyan látom én őket?
  • Hogyan hatok, hogyan befolyásolom én a csoportot, és hogyan befolyásol az engem?
  • Hogy működik ez a csoport? Hogy történik a vezetés? Hogyan bánunk a problémákkal? Mi könnyíti meg és mi nehezíti az együttműködést? 

Lelkigyakorlat Beke Csillával és Mékly Attilával

(2017. február 3-5.)

Hogyan tudjuk megélni a hitünket a környezetünkben? Felmerem-e vállalni, tudok-e beszélni a Vele való találkozásról? Mennyit ér a szó, szeretlek? Hol vagyok én és hol van Isten? Mit kérdeznék Jézustól, ha feltehetnék neki egy kérdést? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ közös lelkigyakorlatunkon Beke Csilla és Mékly Attila atya vezetésével. Az együtt töltött hétvége alatt a bibliodráma és a film eszközeivel, a közös imádságokkal, beszélgetéssekkel lehetőségünk nyílt a találkozásra önmagunkkal, Istennel és egymással, melyben megszólalhattunk és megszólítva lettünk.

J. Dóri

Lelkigyakorlat Tornay Krisztina M. Petrával

(2015. március 6-8.)

"Petra nővér lelkigyakorlatai testet-lelket feltöltőek. Azt szeretem bennük, hogy ezek az alkalmak nem szokványos lelkigyakorlatok, hanem minden érzéket megszólítóak, aktívak, meghatóak, elmélyülést segítőek, humorosak, elgondolkodtatóak. A pszichodráma, a mese és a személyes élmény eszközeit használva teremti meg azt a biztonságos környezetet, amelyben a nyitottá váló befogadó kaphat valamit, fejlődhet.

A női témában való hatalmas szaktudását mutatta meg Petra nővér, mikor arról beszélt, mi mindent olvashatunk ki a Mária-ábrázolásokból. A női erőről hallottak, a beavatások misztikuma a férfi-női kapcsolatok szépségeire és bonyodalmaira rávilágító beszélgetés maradandó élmények számomra."

Klári

Rendhagyó programjaink voltak még:

Játékos este Zánkay Andrással, a pécsi Playback Színház alapító tagjával, vezetőjével és feleségével, Czirmai Ildikóval

Bibliodráma - közös lelkigyakorlat a nagyböjtben Beke Csillával és Varga Péter Piusszal 

Egy mesés este Boldizsár Ildikóval

Lelkes Zoltán előadása: Pénzről nőknek 

Kebelbarátnők - Egy este Hoppál Borival 

Nassolás egészségesen - egészséges sütik készítése Kelemen Évával

Patrona Egyetemi Szakkollégium
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el